1.4. Vízrajz
Kárpátalja vízkészletekkel való ellátottsága jónak minősíthető. A vízkészletek bősége a megye nagyobb, hegyvidéki részének a csapadékbőségével (évi 1000-1500 mm) függ össze, ami biztosítja az utánpótlást mind a felszíni, mind a felszín alatti vizek számára.
A felszíni vizek köréből a folyóhálózat tűnik ki gazdagságával, ami elsősorban az erek és patakok Kárpátokat jellemző sűrű hálózatában nyilvánul meg. A 10 km-nél hosszabb folyókból 142 van, a rövidebb vízfolyások számát 2 – 9 ezerre teszik A felszíni lefolyás megyei átlagértékét különböző források évi 576-625 mm-re becsülik, azaz 1 km2-ről évente ennyi ezer m3 víz folyik le (Herencsuk, 1981).
A folyók táplálásában a hólé, az esővíz és a felszín alatti vizek vesznek részt. A hólé táplálásban játszott fontos szerepének köszönhető a folyók rendszeresen jelentkező tavaszi áradása (Bodnár, 1987).
1.5. Talajadottságok
Kárpátalján 29 talajtípust különböztetnek meg (Németh, et al. 2003).
Ezeket fizikai és kémiai jellegzetességeik alapján további alcsoportokra lehet bontani. A talajtípusok között nagy különbség fedezhető fel a hegyvidéki és síkvidéki között. Az előbbi talajtípusok viszonylag fiatalok, vékonyak, és az ember gazdasági tevékenysége elősegíti erodálódásukat. Az utóbbi talajok az ősi és jelenkori folyóhordalékokon fejlődtek ki. A talajvíz közelsége a felszínhez a glejesedést, az erdőterületek a podzolosodást idéznek elő. A legelterjedtebb talajtípusok közé a barna hegyvidéki-erdei talaj, a barna podzolos talaj, a hegyvidéki barna-réti talaj és a podzolosodott glejes gyeptalaj tartozik (Herencsuk, 1981).
1.6. Növényzet
Kárpátalja legnagyobb növénytani értéke az erdő, amelynek területe (2. Térkép) az 1970-es évektől kezdve folyamatosan növekszik, területe ma már meghaladja a megye területének felét (56,8%) (Baranyi B. et al, 2010).
A síkvidéken az erdősültség mértéke 10% alatti. A hegyvidéken megfigyelhető a növényzet magassági övezetessége. Az előhegységi övezetben, amely 500 m tengerszint feletti magasságig húzódik, tölgyesek, gyertyánosok, bükkösök, rezgőnyár-égeres erdők terjedtek el. Az alacsony hegységi övezet különböző megvilágítású (expozíciójú) lejtőin 500–700 m tszf.-i 1000–1200 méterig (sőt 1350–1450 m-ig) a magas törzsű bükkösök, lucfenyves-bükkösök, gyertyános-bükkösök és tölgyes-bükkösök vannak többségben.
A lucfenyves övezetben, amelynek felső határa eléri az 1350–1500 métert, találhatunk tiszta fenyveseket és bükkös-fenyveseket. A Csornohorai- és Rahói-hegyek lejtőinek felső részét csak lucfenyőből álló erdők borítják. A szubalpesi övezetben 1600–1800 m-es tengerszint feletti magasságban borókafenyves, zöld égeres bokrok terjedtek el, rododendronnal, réti fű- és gyeptakaróval, helyenként foltokban luc- és jegenyefenyves erdők. Az alpesi övezethez sorolják a 1800 m tengerszint feletti magasságon felül füves és bokros társulásokat, amelyek foltokban terjedtek el a hegyvidék magaslatain (Zasztavecka, et al. 1996).
2. térkép: Kárpátalja erdővel borított területei (szürke szín – erdővel borított területek).
Forrás: Kárpátalja Atlasza 1991; Szerkesztette Molnár D.I.