A Rusz társadalmi berendezkedése.

A Ruszkaja Pravda nemcsak az írásba foglalt törvénykezési elvei miatt fontos, nagyon sokat elárult a Rusz társadalmi berendezkedéséből. Olyan módon, hogy megjelentek benne a társadalmi csoportok megnevezései, illetve, hogy melyik rétegbe tartozóért mekkora vérdíjat kellett fizetni annak megölése esetén. Ezek alapján a következő társadalmi csoportokat tudjuk elkülöníteni:

• teljes függőségben lévők:

  • holopok: függőségben élő parasztok

  • cseljagyok: a háztartás körüli teendőkkel foglalkozó teljes függőségben lévők.

A cseljaggyokat a holopoktól valószínűleg elkülönítette származásuk is, föltételezhető, hogy a cseljagyok hadjáratok során foglyulejtettek, míg a holopok helyiek voltak.

• részleges függőségben lévők:

  • zakupok: eladósodtak, és adósságukat munkával próbálták kiváltani

  • rjadovicsek: szerződéses szolgálatban voltak

• szabadok:

  • szmerdek: szabad parsztok, csak adót kellett fizetniük

  • gradnyi ljugyi: összefoglaló elnevezés a városi emberekre, kereskedők, iparosok, stb.

• izgojok: társadalmi osztályukból kiestek, pl. kitagadták őket, vagy nem a Rusz területéről számaznak stb.

• társadalmi elit

  • druzsina: a fejedelem kísérete, fegyveres testőrség egyben tanácsadó testület

  • knyaz, velikij knyaz: fejedelem, vagy nagyfejedelem

  • vecse: városi tanács, a fejedelem hatalmát hivatott ellensúlyozni, meg volt a joga a fejedelem „behívására”.

A Jaroszlavicsok időszaka

Jaroszláv Volodimirovics nagyfejedelem halála előtt még gondoskodott róla, hogy valamennyi fia részesüljön a Rusz fejedelemségeinek irányításából. Halála előtt történt a területek felosztása, így egyfajta politikai végrendeletként is szokták emlegetni ezt az intézkedését, melynek kései - 1054-es – időpontja, arról is árulkodik, hogy csak élete végén jutott arra döntésre, megosztja fiai között a hatalmat. Ehhez nagy valószínűséggel hozzájárult elsőszülött fiának 1053-ban bekövetkezett halála is. Fiai a következő formában részesültek a Rusz földjeiből:

Izjaszláv kapta Kijevet, Novgorodot, Pszkovot, Turov-Pinszket

Szvjatoszláv kapta Csernyigovot, Tmutarakanyt

Vszevolod kapta Perejaszlavot és Rosztov-Szuzdalt

Igor kapta volhíniát

Vjacseszláv kapta Szmolenszket.

Ha a területek gazdasági, és a Rusz irányításában betöltött politikai súlyát nézzük, akkor látszik, hogy Izjaszláv, Szvjatoszláv és Vszevolod kapták a jelentős fejedelemségeket, és közülük is mintegy „első az egyenlők között” Izjaszláv kapta a Rusz két legfontosabb városát Kijevet és Novgorodt. Már maga ez a felosztás is előrevetítette azt, hogy míg Jaroszláv szándéka az volt, hogy a fiai megegyezésben irányítsák a Ruszt, addig a valóságban ez komoly viszályokba fog majd átcsapni. A három idősebb utód egy ideig megpróbált egyetértésben kormányozni, azonban a triumvirátus valós egységének hiánya hamar megmutatkozott. Az 1060-as években új külső fenyegetés jelent meg a Rusz keleti végeinél a kun törzsek formájában. 1068-ban nyilvánul meg először markánsan az, hogy Izjaszláv nagyfejedelem Kijev trónján nem tudja betölteni maradéktalanul apja és nagyapja helyét, mivel a Kijevhez közeledő kun csapatok ellen védekezni kívánó, s Izjaszlávtól eredménytelenül fegyvert követelő kijevi lakosság fellázad a nagyfejedelem ellen, és a polocki fejedelmet hívják be. Izjaszlávnak lengyel rokonsága és fivérei támogatásával sikerült visszaszereznie a trónt, azonban a nagyfejedelem hatalma rendíthetetlenségének mítosza szertefoszlott. A triumvirátus hatékony működésének nem ez volt az egyetlen próbája. Az is előfordult az 1054-1073 közötti időszakban, hogy a Jaroszlavicsok egymástól függetlenül több metropolitát is elismertek egy időben. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy történtek próbálkozások arra nézve, hogy összefogjanak a Rusz hatékony irányítása érdekében, ennek bizonyíték a Jaroszlavicsok Pravdaja, mellyel apjuk törvényalkotó tevékenységét kísérelték meg továbbvinni, Illetve ilyen eseményként beszélhetünk az 1072-ben történt visgorodi találkozóról, melye két elhunyt nagybátyjuk, Borisz és Gleb, újratemetése is volt egyúttal.

Azonban a látszólagos összhang sem tartott sokáig, 1073-ban Szvjatoszláv és Vszevolod összefogva Izjaszláv ellen letaszították Kijev trónjáról, és a nagyfejedelem, 1076-ban bekövetkezett haláláig, Szvjatoszláv lett. Izjaszláv 1073 és 1077 között Európa különböző országaiban próbált szövetségest találni, Lengyelországtól kezdve VII. Gergely pápai udvarán át, IV. Henrik francia királyig több potenciális szövetségesnél is megfordult, míg végül lengyel segítséggel 1077-ben visszaszerezte a nagyfejedelmi trónt, melyet csupán 1078-ig tudott megtartani, ugyanis nagyfejedelmi posztért folytatott küzdelem egyik csatájában életét vesztette. A kijevi fejedelmi székben öccse, Vszevolod követte 1093-ig. Vszevolod uralkodásáról nem tudunk sokat, annyi bizonyosan elmondható, hogy Szvjatopolk Izjaszlavics nevű unokaöccse trónigénye nem könnyítette meg számára a Rusz irányítását, 1093-ban bekövetkezett halálakor két potenciális jelölt várt a trónra, Szvjatopolk, Izjaszláv korábbi nagyfejedelem fia, illetve Volodimir, Vszevolod fia, aki anyai nagyapja után a Monomah melléknevet viselte.

A seniorátus elvét figyelembe véve Szvjatopolk kapta a kijevi nagyfejedelmi titulust, azonban uralkodásának legnagyobb problémáját a kunok, és az egyre jelentősebb mértékben függetlenedő részfejedelemségek jelentették, melyek a perifériákon, egyre lazább kapcsolatban voltak a kijevi központtal. A Rusz megosztottságának felszámolására tettek kísérletet 1097-ben a ljubecsi gyűlésen. Az itt megjelent fejedelmek megállapodtak arról, hogy az egymással való hadakozást meg kell szüntetni a Rusz érdekében, és kimondták azt az elvet, amely végül nagyban hozzájárult a kijevi állam széthullásához. „Kozsdo do derzsity otcsinu szvoju” – hangzott el a ljubecsi gyűlésen, azaz: mindenki tartsa meg az atyai örökségét. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a az adott fejedelmi központot irányító, szabadon örökíthette belátása szerint tulajdonát, azonban a nagyfejedelmi poszt megszerzésénél még mindig a seniorátus elve maradt a döntő. Ez több dolgot is eredményezett. Egyrészt a Kijev feletti uralomért folyó állandó küzdelem nem szűnt meg, másrészt azok a fejedelmek, amelyek belefáradtak az állandó hadakozásba, és nem sok esélyük volt rá, hogy huzamosabb ideig volosztyuknak¹¹ tekinthessék Kijevet, inkább a szabadon örökíthető saját fejedelmük önállósodásán kezdtek el dolgozni, amely gyorsította a Rusz széttagolódását. Egyéb probléma is volt a ljubecsi egyezménnyel, történetesen a fejedelmek csak egy része jelent meg a gyűlésen, így azok, akik ott nem vettek részt, nem biztos, hogy tudomásul vették annak döntéseit. Másrészt, amikor megegyeztek arról, hogy kinek ki mi az otcsinája/votcsinája¹², akkor nem határoltak be pontos területet, csupán a fejedelmi központot nevezték meg, ami a későbbiekben nem kevés problémához vezetett. Mindent egybevéve tehát a ljubecsi egyezmény abból a szempontból nem volt sikeres, hogy újraszervezze a Rusz egységét, azonban abban nagy volt a szerepe, hogy főleg a periférián fekvő fejedelemségek az önálló fejlődés útjára léphessenek.

A Rusznak azonban nemcsak a ljubecsi gyűlés sikertelensége, de a folyamatos kun támadások is további gondot okoztak, amelyet az államot szétfeszítő fejedelmi ellentétek csak még súlyosabbá tettek.

1100-ban került sor a fejedelmek uviticsi találkozójára, amely egy, a nagyfejedelmi dinasztia tagjai között kirobbant viszály megoldását célozta, és további, még rendezetlen sorsú Rusz föld felett rendelkezett.¹³

1103-ban került sor a fejedelmek követező gyűlésére, „szjezdjére”, a Dolobszki-tó közelében, amelyen a kun támadók elleni határozottabb fellépés érdekében, újra a fejedelemségek közötti összefogást szorgalmazták. Ezt követően 1103-ban és 1111-ben két kunok ellen vezetett hadjáratban is sikerült megerősíteni a Rusz keleti határát, azonban a belpolitikai problémák megoldása még váratott magára. A rossz gazdasági helyzet a fejedelmek viszályai, a kun betörésekkel szembeni kezdeti tehetetlenség, aláásták Szjatopolk Izjaszlavics nagyfejedelem tekintélyét, és a megnövelt adók miatt kitört 1113-as kijevi felkelés, az uralkodó megbuktatását okozta. A nagyfejedelmi széket a kun háborúk során nagy tekintélyt szerzett, és rokoni kapcsolatai révén a bizánci udvar által is támogatott Volodimir Vszevolodovics Monomah szerezte meg.

Volodimir Monomah fejedelemsége

Az 1113 és 1125 között uralkodó nagyfejedelem elsőrendű feladatának a központi hatalom tekintélyének és hatókörének visszaállítását tekintette. Sikerült újra egységbe kovácsolnia a kijevi, perejaszlavi, szmolenszki, volinyi, turov-pinszki, minszki, novgorodi, rosztov-szuzdáli földeket. Ezen kívül a kunok elleni védekezés továbbra is fontos szerpet kapott a nagyfejedelem politikájában, uralkodása során kb. 83 hadjáratot vezetett a kunok ellen, ezek a hadmozdulatok voltak a biztosítékai annak, hogy a Rusz belpolitikáját stabilizálhassa, és a társadalmi támogatást is megszerezhesse. Uralkodása alatt született meg az ún. Prosztrannaja, v. Bővített Pravda, melyben elsősorban az eladósodott társadalmi rétegek helyzetét, a kamatok mértékét igyekezett szabályozni. Uralkodása idején született meg a PVL második redakciója. Monomah nevéhez fűződik továbbá egy irodalmi jelentőségű munka az ún. Povcsannya Gyetyam (Intelmek gyermekeimnek). Volodimir Monomah megtudta erősíteni a Kijevi központ hatalmát, melyet fia Msztyiszláv 1125 és 1132 közötti uralkodása során még egy, a polocki területek felett való győzelemmel is nyomatékosítani tudta, azonban 1132-től hanyatlani kezd a Monomahoszok erős centrális politikája, és Msztyiszláv Volodimirovics az utolsó kijevi fejedelem, akit nagyfejedelemként ismertek el.